Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A megasztár élete

2011.06.26

 

Mi történt egy éve a Megasztár győztesével?


Király Viktor éppen egy éve van együtt barátnőjével, Forrai Bea táncossal. A jeles dátumot méltóképpen szeretné emlékezetessé tenni az énekes, így gyakorlatilag az egész nyarat ennek jegyében szeretné eltölteni kedvesével.

"Valóban többször mondtam már az elmúlt években, hogy megtaláltam az igazit, de Bea valóban merőben más, mint az őt megelőző lányok. Valahogy érzem, hogy vele tényleg leélhetném az életemet. Éppen egy éve találtunk egymásra, és az eltelt idő bebizonyította számomra, hogy van olyan szerelem, ami folyamatosan előre visz, és nincsenek benne mélypontok" - mesélte Viktor az Új Ásznak.

"Rövidesen elutazunk kettesben Gárdonyba, ahol egy wellness hétvégével ünnepeljük meg a kapcsolatunkat, de a nyárra vannak nagyobb szabású terveink is" - tette hozzá az énekes.

http://img841.imageshack.us/img841/8932/story01c.jpg

Viktor hamarosan első évfordulóját ünnepli kedvesével, akivel nemrég össze is költözött. Az énekes még ma sem bírja levenni szemeit a szerelméről! Talán mégis vannak hűséges celebek?

Az énekes múlt héten szokásos laza stílusában jelent meg a Megasztár-partin, karon öltve barátnőjével, Beával, akivel a napokban költözött össze. A pár láthatóan repdesett a boldogságtól, és alig engedték el egymás kezét az este folyamán. Lehet, hogy tényleg egymásnak teremtették őket?
 
Annyi biztos, hogy Viktor nagyon sok mindenre képes barátnőjéért! A kedvéért nyáron kiruccannak néhány napra Horvátországba is, pedig az énekes alapvetően nem hisz a nyaralásokban addig, amíg sok a munka. Kedveséért azonban bármire képes, és még az összeköltözés sem oszlatta el a rózsaszín ködöt a szemei előtt. Sőt, bevallotta, hogy élete legjobb döntése volt Beával összebútorozni!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 74924
Hónap: 1577
Nap: 55